Nyúlcipőbolt Gerecse Trópusi Trail 2016

25 Júl

Nem olyan nagy titok már, hogy ebben az évben az egyik cél a Nyúlcipőbolt sorozat állomásain szintidőn belül beérkezni, ezáltal becsülettel megszolgálni a Nyuszis érmet. Néhány hete a Börzsönyben lebben fel a függöny először, tegnap pedig a Gerecse következett. Illetve inkább az Amazonas őserdeje, ami most Tardosra költözött és Gerecsének hívatta magát. Szombaton eső, vasárnap tricsilliárd % pára.

Már a nevezés első napján beküldtem az adataimat és a pénzt is elutaltam, okulva a Börzsöny Trailből, amikor többen lemaradtak, mert nem voltak elég éberek. Nem akartam ebbe a hibába esni vagy esetleg a meleg hatására meggondolni magam, így cselekedtem 🙂 Kértem és végül meg is kaptam az 583-as rajtszámot, ami most már remélhetőleg rajtam is marad a következőkben, mert jól mutatna az 5 db egyforma rajtszám év végén egy összegző postban 🙂 Csanya, remélem olvasod ezeket a sorokat és megkapom a számokat.

Karol, Tamás, Gábor és Gergő szegődött útitársamul a vasárnap reggeli autós túrára, elrepült az utazási idő és bőven időben érkeztünk a tardosi Általános Iskolához. Kicsit szokatlan is volt, hogy simán van időm öltözni, a rajszámot átvenni, isot csinálni stb. Nem ehhez vagyok szokva, nálam az az általános, hogy rohanás mindenhova, utolsó percben beesés, melegítés már a pályán. Itt nem ez volt. Gergő szigorúan alapos bemelegítést írt elő, illetve hasonló frissítést, mint a Börzsönyben. Már jó előre elterveztem mindent és abban maradtam a jobb vállamon csücsülő kisördöggel, hogy akármi lesz, betartom.

Nagy meglepetésemre Péterrel és Erikával találkoztam a rajt előtt, Jani Barátom csapattársai ők. Erika elmondása szerint tulajdonképpen majdnem első terepfutása, nincsen különösebb cél, futni egy jót. A végén egy bronzéremmel vigasztalódott 🙂 Péter pirított egy 1:47-es időt, szépet ment. Csináltunk

before

IMG_20160724_102916

és after képet is, külön Jánosnak 🙂

IMG_20160724_124133

Előnyös, hogy az after képen már nem húzom annyira az orrom. Valószínűleg ott már nem volt erőm húzni. Hátrányos, hogy az after képen brutális tokám van. Vágásérett lettem ezen kép alapján 🙂

A futás egy kisebb, falun belüli és egy brutális erdőbéli kaptatóval indult. Olyan sokáig mentünk felfelé, hogy azt hittem soha nem lesz már vége. Bal oldalon vadrózsa, jobb oldalon csalán és valami szúrós rettenet szegélyezte az utunkat. Megint sikerült Paule Timi közelében lennem szinte végig, úgy tűnik elkísérjük egymást ezeken a versenyeken idén, de most meg tudtam nyugtatni, hogy jó felé futunk. Aztán a végén még kicsit szurkoltam is neki 🙂

A felfelé mászásnál nem annyira sikerült az előírt pulzus tartományt tartani, de igyekeztem. Aztán a tv torony után következett egy elég hosszú, bár nagyon köves lejtmenet, ahol kicsit el lehetett engedni a lovakat. Nyilván nem egyedi dolog, de mindig azt szoktam számolgatni -mivel a dobogóra kevés esélyem van-, hogy milyen átlag kiliket kell mennem, hogy a szintidő meglegyen. Itt is így tettem, örültem nagyon a lejtőnek, mert esett szépen a tempó, így egyre több időm lett a szintidőből és egyre kevesebb kilométer a távból.

Elérkeztünk kényelmesen az egyetlen frissítő ponthoz: ami szem-szájnak ingere, minden földi jótól roskadozott az asztal. Betoltam néhány koviubit, rátöltöttem néhány oreos és mogyorós milkát, majd az egészet megpróbáltam lefojtani egy kis kólával. És eszembe jutott, hogy sem papírzsepi nincsen nálam, sem wc papír. Innentől erősen reménykedtem, hogy a biológia nem győzi le az önérzetemet. Nem tette.

Sikerrel vettem ezt a megterhelő akadályt és indultam is tovább. Álljunk meg azonban egy szóra. A frissítőpont előtt beszélgetésbe elegyedtem egy sporttárssal: Rázga Jutkával. A terepfutás.hu rendezvények egyik nagy előnye, hogy limitált az indulók száma, így családias az egész jellege (mondjuk egy BSI versenyhez képest). Szóval Jutkával kedélyesen cseverésztünk, említette, hogy sajnos sérült volt, nem nagyon edzett mostanában. Megállapítottuk, hogy azért jöttünk, hogy élvezzük a futást és a sporttársak társaságát. Majd elsprintelt mellőlem. Kb. 8 kilométerrel később, a befutó előtt tudtam utolérni. Nesze neked edzetlenség 🙂

1

13735803_1085209594895133_2550364239831549179_o

Szóval a frissítőpont után volt még egy nagyobb mászás, de ez már hűvösebb körülmények között és nem is volt annyira megterhelő, mint az elején.

2

Itt előzgettük egymást Karlovitz Kingával. Először én kerültem elé az emelkedő elején, majd kicsit visszább fogtam magam és akkor meg ő ment előre. Summa summarum -bár nem nagyon szoktam versenyezni- elhatároztam, hogy akármibe kerül, őt megelőzöm. Az utolsó kb. 4 kilométer lejtmenet volt, nem is kellett visszafogni a pulzusom, tehát odacsaptam, amennyire mertem. Amikor ráfordultunk a célegyenesre, ami bevitt a versenyközpontba és indulás után felfelé mentünk rajta, akkor meg aztán már tényleg mentem, ahogy a csövön kifért. Egészen konktrétan 5:00 perc / km -en belüli tempóban. Kinga is hasonlóan, mert egyszerűen nem csökkent a távolság. 🙂

Összességében nem vagyok elégedetlen, bár utólag azt mondom: ha nem állok meg fotózni a lentebb látható képeket, akkor meglett volna a sub 2 óra. Így legalább maradt egy cél jövőre is 🙂

IMG_20160724_120817

IMG_20160724_120820

Köszönet Terepfutás.hu a rendezvényért, a Crewnak a supportért! Jövőre ugyanitt, októberben a Mátrában találkozunk!

Külön köszönet Moós Gergőnek a részletes versenytervezésért!

És persze a Feleségemnek, hogy amíg én ilyen úri huncutságoknak szentelem az időt, addig ő otthon tartja a frontot <3

Fotók: futaszabi.hu és terepfutás.hu

 

Fűzz hozzá véleményt!