Mission completed!

5 Júl

XXIX. Palóc Triatlon, Balassagyarmat. Még Keszthely után eldöntöttem, hogy visszaülök a lóra és nem hagyom, hogy a démonjaim győzzenek. Be is neveztem gyorsan a Kaposvári 25.75-re, majd gyorsan a Palóc Triatlon olimpiai távra is. Biztos, ami biztos. Csak, hogy a szervezetem megkapja a megfelelő terhelést.

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam: Kaposváron az egyik, tegnap Balassagyarmaton -a család mellett- a másik legjobb barátom adta a supportot.

De ne ugorjunk ennyire előre. Még szinte el sem múlt az előző heti eufória, amit annak kapcsán éreztem, hogy a nyílt víztől való félelmem legyőzve úsztam Kaposváron és finisheltem is és máris eljött a kedd, amikorra egy olimpiai távot terveztem Monoron.

Nagy volt az öröm, talán életem leghosszabb sportélménye volt. Minden simán ment, nem mondom, hogy sok maradt bennem, de nem is készültem ki annyira, mint vártam. Igaz, a depók elég hosszúak voltak, de nem különösebben zavart, megcsináltam, ez volt a lényeg. Elvittem a bringát a Kálmán Bringába, hogy Balassagyarmat előtt átnézzék, majd legközelebb pénteken mentem edzeni az uszodába. Úsztam 700 métert és elégedett voltam. Aztán eljött a szombat reggel 🙂

Továbbra sem vagyok az izgulós fajta, majdnem feszültség mentesen telt az egész nap, odaértünk simán Balassagyarmatra, megtaláltuk a depót, rajtzónát mindent. Lement a váltó verseny az én futamom előtt, aztán már depózhattunk is. Kényelmesen bedepóztam és vártam a rajtot. A parton a Család és Janiék, én a vízben, indulhat a menet. Ettem ittam egész nap rendesen, nem volt bennem semmi hiányérzet. Félelem egy kicsi, mert végignéztem a bójasoron, nem is nagyon láttam a végét és itt kellett két kört úszni.

Most először lencsében úsztam, de nem zavart egyáltalán. Végignéztem a mezőnyön, szemmel jól láthatóan is a hátsó traktusba helyeztem el magam, de ahogy mondani szoktam én saját magammal küzdök egyelőre 🙂 A célom mindössze az volt, hogy legalább olyan időt menjek, mint Monoron. Elhatároztam, hogy valószínűleg mellben megyek végig, mert azt érzem egyelőre totál biztosnak és már Kaposváron is bejött. Elhangzott a duda, elindult a mezőny és elszámoltam néhányig, majd nekilódultam. Bejött a mellel kapcsolatos gondolatom, nyugodt tempózással haladtam előre. Számítottam rá, hogy a leggyorsabb utolér majd, ám az kicsit lelombozott, hogy ő már a depó felé nyargalt, amikor én az első köröm végére értem. Reménykedtem, hogy kb egyszerre érünk majd a depóvonalhoz, ő szépen jobbra el én pedig elégedetten kezdek a második körömbe 🙂

Örültem, hogy a démonjaim ezúttal egy percre sem bújtak elő, végig koncentrált voltam, leszámítva azt az apróságot, hogy az órát kb. 2-3 perccel később indítottam el, mint ahogy elkezdtem tempózni. Így csak annyi biztos, hogy 50 percen belül úsztam a 1.5 km távot. Önmagamhoz képest nem is rossz.

Szó szerint kitántorogtam a vízből, a vádlim kicsit csipkedte a görcs, de ezzel mit sem törődve futottam a bringához. Utolsóként depóztam, de tudtam, hogy úszni ugyan nem tudok annyira, de úgy pörög a lábam, mint Contadornak fénykorában, így talán sikerül előznöm. A bringapályán egy korábbi futam eredmény hirdetése volt éppen, a tömeg úgy ünnepelt, amikor elhajtottam közöttük, mintha a TDF befutója lettem volna. És sajnos a tervezett előzésre túl sok energiám elment. Fejben végig tudtam, hogy néhány kivételtől eltekintve itt mindenki profi hozzám képest, aki nagyon is hobbista vagyok, így a helyem a mezőny végén van. Mégis, azt hittem, hogy vagyok olyan jó bringán, hogy talán tudok majd előzni. Elaltatott Kaposvár. És nem tudtam elengedni. A bringapálya nekem nehéz volt, 3 kört kellett teljesíteni, minden kör fele mászás, másik fele siklás. Pörgettem, ahol tudtam, igyekeztem a mezőny utolérni és sikerrel is jártam. De erre nagy árat fizettem, ez azonban csak a futás során derült ki.

Beértem végül egy lányt, akit sikerült megelőznöm, nagy volt az örömöm, már nem voltam utolsó. Mintha bármit is számítana az eredmény…

Aztán elkezdődött a futás. Azt gondoltam, hogy totál sík terepen, a Nyírjesi tó körül tolunk két 5 km-es kört és kész. Aha! Nem egészen így volt, úgy éreztem magam, mint a HHH-n, lejtő, emelkedő, Vadaspark váltogatták egymást, én meg többször is sétára kényszerültem. Szégyen, nem szégyen, bizony bele kellett sétálnom. Kaptam egy nagyon kedves versenybírói kíséretet Rónai Ferenc személyében, aki a második körömön szinte végig kísért. Akkorra ugyanis megelőzött már a Hölgy, akit bringán sikerült befognom. Kritikán aluli futást produkáltam, de úgy éreztem, hogy ha beledöglök is végig kell csinálnom. Ott a családom a célnál, a Fiam velem együtt tervez befutni, nem okozhatok csalódást. És persze magamat sem csalhatom meg. Leúsztam a távot, kibringáztam magam, most már gyerünk! Nagyon szenvedtem, minden ponton ittam és hűtöttem magam, de sokat nem használt. Mentem előre, de már csak a szívem vitt. Bringa alatt éreztem először és futás alatt másodszor, hogy kiszállok. Aztán rájöttem, hogy ha az úszás alatt nem tettem meg, akkor most már nem tehetem.

És végül:

Befutottam. Jobb időt mentem valószínűleg nettóban, mint kedden Monoron, még úgy is, hogy a futás nagyon gyatra volt. Teljesítettem a távot és semmi más nem érdekelt. Befutó után Forgách Gyula bácsi gratulált először, mit mondjak, elég jól esett.

Kidepóztam, és 1 óra múlva már elégedetten tekintettem vissza a versenyre. A befutó után még nagyon mérges voltam, mert Kaposváron sokkal taktikusabban versenyeztem és volt elég erőm a futásra is.

A verseny egyébként csodálatos környezetben, nagyon profi szervezés mellett zajlott. Köszönet érte!

Tanulság még, hogy mentálisan sokat kell fejlődnöm és sokkal érettebben kell majd ott állnom augusztus 22-én a rajtnál. És persze meg kell tanulnom elengedni dolgokat még inkább. Illetve a gyorsúszás elsajátítása is üdvös lenne már végre. Bár egyre többet tudok leúszni úgy, tekintve, hogy orrvérzésig erőltetem, de még mindig sehol sem tartok sajnos.

Köszönöm a szurkolást és köszönöm a helyszínen a Családomnak és a Gyömörei Családnak a biztatást, nélkületek nem mentem volna végig!

Fűzz hozzá véleményt!

Vélemény, hozzászólás?