IM

20 jún

Rendhagyó módon a mai post nem feltétlenül rólam fog szólni, inkább csak áttételesen, közvetve. 🙂

Manapság sokat gondolkodom számomra fontos dolgokon, amiken korábban nemigen tettem. Az egyik ilyen kérdés, ami rendszeresen felmerül bennem: barát. Sok aspektusból szoktam vizsgálni a kérdést:

  • milyen barátaim vannak?
  • Mikortól számít valaki barátnak?
  • Kire használjuk a barát jelzőt?
  • Vannak-e a barátoknak különböző fajtái, úgy mint: igaz barát, barát, kicsit távolabbi barát?

Forgatom magamban a dolgokat és arra jutok, hogy sok színű a barátaim köre, a különböző paraméterek alapján sokféle csoportot lehet belőlük képezni. Nem vagyok persze mindig ennyire sematikusan gondolkodó.

Alapvetően nagyon szerencsés ember vagyok, viszonylag sok olyan barátom van, akikkel ha nem is napi szinten, de gyakran tartom a kapcsolatot. Vannak, akik még a gimáziumi időkből maradtak mellettem és bár nem tudunk napi szinten egymásról, de a viszontlátás mindig érzelmes.

Vannak, akiket a korábbi munkáim során ismertem meg, közel kerültünk egymáshoz, barátság szövődött közöttünk.

És vannak az igaz barátaim, akikkel napi kapcsolatban vagyok szinte, érdekes módon, ők már felnőtt koromban lettek barátokká. Nincsenek sokan, de ők olyanok, akiket bármikor hívhatnék, segítségemre sietnének. Ahogy én is nekik.

Viktort néhány éve ismertem csak meg. Érdekes módon sokat hallottam róla korábban, mert a baráti társaságunkból többeknek munkatársa volt egykor, sőt egy irodaházban is dolgozunk, mégis csak nagy nehezen egy verseny kapcsán találkoztunk először. Sok mindenben egyformán gondolkodunk és sok mindenben teljesen különbözően. Ettől is érdekes a mi barátságunk, úgy hiszem. Csodálatos módon összekovácsolódtunk, igaz barátokká váltunk.

Két évvel ezelőtt, az akkori 70.3 IM Budapest kapcsán jött a felismerés, hogy nekünk triatlonozni kell. Aztán gyorsan rájöttünk, hogy tulajdonképpen szép dolgok ezek, csak nem nagyon tudunk úszni. És valahol itt vette kezdetét a nagy közös kalandunk: hajnali úszások Kispesten, közös futások és tekerések, majd eljött Kaposvár, az első olyan verseny hétvége, amikor mindketten indultunk. Én a rossz emlékű Keszthellyel a hátam mögött, Viktor -az örök határfeszegető- pedig a féltávon próbálkozva.

Óriási röhögések, komoly mélypontok a fáradtság miatt, hosszú futások, még hosszabb tekerések, egymás marása barátilag (azóta is rajtam maradt, hogy én vagyok a vízhordója kis csapatunknak), majd a célverseny a 70.3 Budapest IM.

Aztán bennem valami megtört a triatlon viszonylatában, nem érdekelt már annyira. Nem is követtem igazán, Viktor mit edz, kicsit elhanyagoltam magam. Eljött 2016, beindult a Horicos időszak, megint együtt edzettünk. Aztán egyik nap jött egy e-mail Viktortól: benevezett a Kenesi teljes távú triatlon viadalra. Kicsit elhamarkodottnak éreztem, bár tudtam, hogy ha be kell húzni a célba, akkor is megcsinálja, mert igen jó versenyző típus.

Örömmel vettem, hogy részesei lehetünk az egész napnak, amikor meghívott minket is a versenyre. Villámgyorsan elértünk június 17-ig, az indulás napjáig. A Balaton rosszabbik arcát mutatta, óriási hullámokkal nyaldosta a partot, viharos szél és alacsony vízhőfok volt a jellemző péntekre. Aztán szombatra feszített víztükör és csodálatos időjárás.

Reggel gyors depózás, kompra fel és már le is indul a nagy kaland. Nekünk maradt a feszült várakozás és a szurkolás. Nem tudom melyik volt a nagyobb munka: Viktor sportteljesítménye vagy a 4 gyerek egész napos lefoglalása 🙂

Nem akarok írni a versenyről, arról majd Viktor ír, ha akar, részletesen. Szurkolóként felemelő élmény volt az egész nap: a depózások, a bringakörök, szurkolás a futópályán körönként kétszer és a célba érkezés katarktikus öröme.

Gratulálok Barátom, VASEMBER lettél, így csupa nagybetűvel.

IMG_20160618_071110

 

Fűzz hozzá véleményt!