1600 km, – 11 000 kcal és ami mögötte van

26 Júl

 

Balaton kör, eXtremeMan váltóban, pörögtek a héten az események. Magam mögött hagytam 1600 km-t, ennek egy részét bringával és futva, megismertem nagyszerű sportembereket, kaptam nagyszerű supportot verseny közben, szóval igazán parádés volt. Részletek a Read more-ra kattintva 🙂

Ott kezdődött minden, hogy néhány héttel ezelőtt Viktor rámírt: sokan teszik ki a képeket, trackeket a Balaton kerülésről, mi mikor csináljuk meg? A gondolatot tettek követték, megszerveztük a leutat, kijelöltük a napot a teljesítésre és kedden este már Füreden tervezgettük a másnap reggeli startot. Viktor nyomtatott szinttérképet és nem hagyta Pesten, szóval ideálisnak tűntek a dolgok. Azt gondoltam, nem kell különösebben utánanézni az útvonalnak, hiszen végig van bringa út, nemde? Meg ki van jelölve egyértelműen…mekkorát tévedtem, te jó ég!

Szóval reggel 6-kor start Füredről, irány körbe a tavat, 205 km tervek szerint 9 óra körüli mozgásidővel. Szépen gurultunk az elején, nem volt semmi gond, bár a bringa út már Füred után is hagyott némi kívánnivalót maga után. Az északi parton és a nyugati végen sok helyen erdőben megy a Balatoni körút, az út mellett óriási fák adnak árnyékot. Ami egyrészről nagyon jó, főleg, hogy szerdán is kb. 40 fok volt, ugyanakkor a gyökerek iszonyatosan felnyomják az aszfaltot és szétverik a bringát kicsit nagyobb sebességnél, illetve a bringás kezét és ülepét is 🙁 Tehát egy darabig szépen tudtuk követni a bringautat, aztán egyszer csak eltűnt az út, ráterelődtünk a 71-es útra, legalábbis mi másként nem tudtuk elképzelni a folytatást. Ott viszont elég gyorsan mentek a kocsik, de legalább tempósan tudtunk haladni. Általánosságban elmondható volt végig, hogy sokszor vakrepülés szinten tudtunk csak közlekedni, fogalmunk nem volt, jó irányba megyünk-e. Botrányosan következetlen a kitáblázás, sok helyen teljesen felesleges a táblák sokasága, más helyeken meg abszolút hiányos a tájékoztatás és csak találgatni lehet merre tovább.

Keszthelyre érkezve pihentünk meg először, kávé és limonádé volt a menü. Kb. 70 kilométerre voltunk ekkor Füredtől és már 2000 kcal körüli értéket mutatott az óra. Ekkor már bizonyosra vehető volt, hogy nagy szám lesz a vége. Haladtunk tovább, hajtottunk, hogy meglegyen a kitűzött idő, ugyanakkor azt is tudtuk, hogy mindkettőnknek a legnagyobb sportteljesítményünk eddigi életünk során.

Az elején még gondolkodtam rajta, hogy csináljunk hagyományt a kerülésből éves ismétléssel, a végére ez a késztetésem teljesen elmúlt. Bakancslistás volt a dolog, de egyszer és valószínűleg soha többet (legalábbis addig, amíg fel nem újítják).

Aligán a Club Aliga területén kell áthajtani, amire 15 perc áll rendelkezésre, egyik kapunál kapsz egy igazolást, amit a másiknál kell leadni. Persze itt sem volt tábla. Jó minőségű aszfalton haladtunk jó tempóval, amikor is véget ért az aszfalt és ott volt egy sorompó. Persze tábla sehol, már éppen átkozni kezdtem magam, hogy elnéztem az útvonalat (Viktor ment elől többet, de azért én is élre álltam néha), amikor is az őrbódéból kiszólt egy srác, látva a bringákat és megerősítette bennünk, hogy jó helyen vagyunk, majd igyekezzünk, hogy elhagyjuk a területet, ha nem akarunk fizetni.

Siófokon a túlzsúfolt Petőfi sétányon megy végig az útvonal?! Tele turistákkal, kerülgetni őket szinte lehetetlen, majdnem le kellett szállnunk, nem akartuk elhinni.

Akarattya: nem felejtjük el a kb. 1.5 – 2 km hosszú lejtődet 🙂 Balatongyörök: a betelepült szegediek gyűjtőhelye, hiszen korábban bizonyosan Balatongyerek volt a település neve. 🙂

Summa summarum, nagyon szép helyeken jártunk és ez még akkor is igaz, ha Füredtől Keszthelyig nem sok helyen láttuk a Balatont. Az is biztos, hogy a bringa úton országútival szinte lehetetlen közlekedni. Érdekes volt, hogy egyetlen közkutat sem láttunk a 205 km-en, volt viszont kb. 5 km-enként egy bringa bár vagy csak sima feltöltőhely, ahol igen drága sört adtak, viszont a kulacsokat szó nélkül feltöltötték csap vízzel.

Iszonyat meleg volt, egyszer leöntöttem a karom és belém hasított a fájdalom. Szántódon ettünk szilárd ételt csak, egyébként energia szeletet és paradicsomot majszoltunk. Megittunk kb. 4-5 liter folyadékot fejenként, vegyesen izot és vizet, illetve 5 alkoholmentes sört is. Ennyi táplálékkal teljesen jól elvoltunk egyébként.

Délelőtt nem sok bringással találkoztunk, délután már nagyobb volt a forgalom. Sok helyen keresztezi egymást az autóút és a bringa körút, volt is némi affér: Viktor 3 helyen volt veszélyben, de szerencsésen megúsztuk a dolgot.

Érdekes tapasztalás volt, hogy a turné végén nem tudtunk enni, inkább csak inni akartunk. Én sem voltam éhes, illetve ez így nem biztos, hogy helyes, inkább azt mondanám, hogy nem lettem volna képes enni.

Az ínyenceknek itt a track, alatta néhány fotó is 🙂

[Best_Wordpress_Gallery id=”12″ gal_title=”Balaton kör”]

Már a Balaton kör le volt szervezve, amikor az IronMan 70.3 Budapest csoportban felvetődött a lehetősége az eXtremeMan Nagyatád teljes távú triatlon versenyen (3.8 km úszás – 180 km bicikli – maraton futás) való indulásnak, váltóban. Tudtam, hogy az úszással nem tudom segíteni a csapatot, de arra gondoltam, hogy ha egy komolyabb mennyiségűt tudnék bringázni és aztán futni, akkor próbára tenném magam. És persze nagyon érdekelt a nagyatádi hangulat is.

Az egyeztetések elhúzódtak végül, de kialakult a csapatunk: Zala Judit és Kövér Balázs úsznak, aztán én bringázok 75 km-t, majd Bagala Kata, Beck Móni és Oroszné Debreceni Réka tekernek fejenként 35 kilométert, végül Kropkó Péterrel kiegészülve legyűrjük a maratoni távot is, egymást váltva.

Mezőkövesdről (Pilis és Budapest érintésével főleg) igen messze van Nagyatád. Közel 400 kilométert autóztam pénteken és 2230-ra értem csak le. Őszintén szólva kicsit felkészületlennek éreztem magam, pedig nem ez volt a szándékom. Ugyanakkor eltökélt voltam, hogy nem hagyom a csávában a csapattársaim, kerül, amibe kerül.

Nagyon rosszul aludtam, 40 fok volt egész éjszaka a szobában, ablakot nem tudtam nyitni, mert bogárinvázió volt Nagyatádon, így reggel már pirkadatkor ébren voltam és néztem a plafont, nyitott ablak mellett. 6:15-kor start Gyékényesre, hogy megnézzük az egyéni startot. Egykedvűen sétálgattam a parton, kerestünk valami kaját Katával (én még nem láttam ilyen helyeket, ahol a hot-dogba nyersen rakják a virslit és mikróval 15 mp alatt rámelegítenek…), ittunk, majd bedepóztam…volna…ugyanis nem volt depóhelyünk. Egyszerűen elfelejtettek felragasztani. Beletelt 3 körbe a depóban, illetve 4-5 ember megkérdezésébe, mire a depófőnök ingerülten csak annyit mondott: “tedd valahova a szélére, ahol nem zavar senkit!” Én kérek elnézést! Értem, hogy ez egy egyéni verseny, de azért indult vagy 250 váltó is…

Mindegy, nem vagyok egy nagyon ideges típus, ő sem billentett ki, az már annál inkább, hogy konstatáltam a tényt: nincsen nálam sem izo, sem ennivaló, tehát az első pontig várhatóan vízen kell elmennem. A pulzusmérő nem volt ugyan rajtam, de ez szerintem kicsit megemelte azért a pulzusom. Közben persze elrajtolt a váltó mezőny is, Balázs pirított egy kb. 40 perces első 1900 métert, majd gyorsan átadta a chipet és folytatta Judit mellett a tempózást. Én fent vártam őket a depó árnyékában, bár a napot eltakarták a felhők. Addig, amíg fel nem ültem a bringára 🙂

Judit is szépen körbement, átadta a chipet, gratuláltam neki, majd elrohantam a bringámért. A kocsimmal Kata ment vissza a versenyközpontba, de megbeszéltük, hogy a váltást megvárja. No, hát tényleg megvárta, csak éppen háttal állt a depónak, én meg hiába kiabáltam neki, rám sem hederített. Így inkább útra keltem 🙂 Mint később kiderült, néhány perc múlva hátra nézett, már csak a bringa hűlt helyét látta és “szomorúan” konstatálta a helyzetet: már elindultam, tehát váltottunk úszásról, bringára 🙂

Gyékényes, Csurgó, Iharosberény útvonalon haladtunk szépen, közben kaptam egy sorompót is. Nagyon jó tempót sikerült tekerni az elején, gond nélkül mentek a 30 km/h körüli sebességek, már nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg eléhezem a dolgot, mert tudtam, hogy 25 kilométernél frissítés lesz, veszek magamhoz izot és energia szeletet, azzal kihúzom a következő pontig.

Iharosberényben egyszer csak elkanyarodott az út balra és elég rossz minőségű lett az aszfalt. Kicsit meg is ijedtem, hogy most hova visznek minket, aztán az jutott eszembe, hogy ha a profik több milliós gépeit is bezavarták ide, akkor olyan rossz csak nem lehet. És igazam is lett kicsit később. Magánútra vezettek minket, egy szinte mesebeli tájra. Horgásztavak egymás mellett, az út köztük kanyarog, ha meg éppen nem, akkor az erdőben suhanunk. Igen, suhanunk, mert továbbra is jönnek a 30 körüli ezrek, szinte észre sem veszem, ahogy fogy a távolság. Addig a pontig, amíg el nem érünk az első emelkedőig. 24 kilinél járunk, mindjárt frissítés, de még nyomát sem látom. 24.5, de még mindig senki a látóhatáron. Lehet, rosszul emlékszem? Ekkor a távolban embereket látok meg, de elég magasan vannak. Oda fel kell tekerni? Ráteszek még egy lapáttal, illetve próbálok, mert ott vár a kaja. Felérek, eldobom a kulacsom, kapok másikat, energia szeletet, banánt is, most már rendben leszek.

Újra Iharosberény következik, egy brutál lejtővel nyitunk. Ja, egy olyan főűton tekerünk, ahol egyébként tiltott a kerékpár forgalom, ennek megfelelő az autósok hozzáállása is. Szétszakadt a mezőny, nem nagyon látok magam előtt senkit, akire tudnék tapadni, így csak az órára hagyatkozom és különböző célokat tűzök magam elé. Élvezem a versenyt alapvetően persze, de muszáj valami irány. 🙂 Lassulok, magam sem értem miért? Emelkedne az út, de hát ebből semmit sem látok. Visszanézek, mert most már érezhetően lassan haladok, aljas emelkedő van mögöttem. Ez tehát a lassulás oka 🙂 Már látom a frissítő pontot, felvidulok, végre lesz hideg vizem és izom. Eltervezem, hogy az egyik kulacs nagy részét magamra borítom, hűtés gyanánt. Megkapom a két izos kulacsot, elteszem, majd a két vizeset is. Az egyiket indulás után magamra borítom. Ja, hogy izo van benne…most már nem az izzadtságtól ragad rám a póló 🙂 Kaja viszont semmi nincsen, pedig van még vagy 70-80 váltó utánam.

Most már egyenes az út Nagyatád felé, mintegy 20 kilométer még a táv. Tekerek, bár brutál szembeszél van. Hallom, hogy valami kattog mögöttem, beálltak szélárnyékba. Mondjuk van hova, ahogy elnéztem a balatoni képeket. Ha lassulok, ő is lassul, ha gyorsulok, ő is gyorsul. Ezt a népi játékot játszuk egy darabig, majd megtaposom a pedált és ott hagyom az árnyékomat. Összeolvad a mezőny a belső kiskörön tekerőkkel és máris elszáll az a nagyszerű érzésem, hogy milyen jó kis tempót megyek: az egyéni versenyzők úgy hajtanak el mellettem, mintha állnék. Beérek Nagyatádra, az út mentén mindenhol emberek, már-már TDF feeling, óriási. Szurkolnak, kiabálnak, adrenalin megugrik rögtön. El is hajtanék Kata mellett a váltópontnál, ha nem kiabál rám. Gyors váltás, majd kifújom magam és elcaplatok a IM standjára.

Nagyon meleg van, hála Istennek jégbe hűtött üdítők várnak ránk, lehet frissülni az árnyékban. Közben megérkezik Kropkó Péter is, beáll majd egy körre a futásnál nálunk. Megtiszteltetés vele egy csapatban szerepelni.

Kata közben végez a bringával, bedobjuk a kocsiba a kerékpárokat, majd némi étel magunkhoz vétele után felsétálunk a váltóponthoz, hogy Móni és Réka váltását supportáljuk, ha kell. Minden rendben megy, Móni is nagyon szép időt teker, most már csak Rékán a sor, hogy a futás előtt még a csapat szekerét megtolja. Réka kb. 48 kilós lány, a szupercella meg nagyon erős széllel érkezik: egy széllökés után az út másik oldalán találja magát, így néhány perccel rosszabb időt megy, mint terveztük, de legalább egyben van. Balázs kezdi a futást, 15 km, 4:08 / km átlaggal. Lazán, mosolyogva. Kata következik 5:11/km átlaggal pörög a lába, már FMnél járunk. Katát Móni váltja, ő is nagyon szép időt megy, majd Péter következik, aztán Réka, majd végül én. A bringázásom után majd 7 órával kell újra teljesítenem, elmaradni nem akarok, jól el is futom az elejét. Aztán brutálisan lelassulok, csóválom a fejem és próbálom rendezni a légzésem. Már csak 1 kilométer van vissza, már látom az IM standja előtt a zászlót, amikor a csapattársakat pillantom meg bal oldalon: együtt futunk be. 🙂 Réka áll előre és olyan tempót diktál, hogy próbálok egyszerre mozogni vele, de alig sikerül. Végül 11:38:52 idővel finishelünk, nagyon boldogan. Megcsináltuk.

befutas_utan_2

Kocsiba pattanunk és irány Pest, mert én dolgozom még éjszaka.

Hogy éltem meg lelkileg az egész napot? Láttam örömet, fájdalmat, nihilt az arcon, óriási szenvedést és katarktikus célba érést. Szinte az emberi érzelmek teljes palettája felvonult. Fantasztikus volt az egész nap, látni a sportembereket, barátokat (Olivér, Miki, Béci, hogy csak néhány nevet említsek), látni, hogy újra vagy éppen elsőre ironman-ek lesznek. Profi szervezés, néhány hiányossággal együtt is. Köszönöm a csapattársaknak a nagyszerű versenyt!

Ugye nem kell mondanom mi a terv, amennyiben rendesen sikerül az augusztusi verseny Budapesten? 😉

Futás track és galéria lentebb:

[Best_Wordpress_Gallery id=”13″ gal_title=”eXtremeMan Nagyatád váltó”]

A fotókért köszönet Beck Móninak, Zala Juditnak (A triatlon női oldala) és persze Mayer Viktornak 🙂

Fűzz hozzá véleményt!

Vélemény, hozzászólás?