Áttekintés, visszatérés!

21 máj

Igen, elhanyagoltam a blogot az elmúlt időszakban. Nem mintha magyarázkodni akarnék, de ennek voltak technikai okai (egy ctrl c + ctrl v paranccsal eltüntettem az összes képet, amit csak nagyon körülményesen tudok visszatölteni például)  és időhiányban keresendő okai. Na, de majd mostantól. 🙂

Érdekes tanulság volt, hogy többen a szememre vetették, hogy régen írtam. Hmmm, nem is gondoltam, hogy ilyen nagy lesz a hiányérzet. Nekik üzenem, hogy a sok cseszegetésnek köszönhetően is sokkal aktívabb leszek itt és a Facebookon is. 🙂 Csak majd győzzétek a postokat olvasni, a videókat nézni.

Írtam már arról korábban, hogy a crossfit begyűrűzött a mindennapokba. Nos, a helyzet nem változik, továbbra is a szerelmese vagyok ennek a sportnak. Illetve a futás is visszatért, sokkal tudatosabb formában, mint korábban. És megmaradt a bringázás a triatlon hármasából. Az úszás most egyelőre háttérben, aztán ki tudja, mit hoz a jövő. De ebben az évben sziklaszilárd céljaim vannak, amelyek megvalósításáért tenni fogok.

Amikor lejöttem 160 kg környékéről mind az étkezés, mind a spártai edzések tekintetében a legmagasabb szakmai követelményeket kértem, hogy állítsák elém, hogy sikeres legyek. A futás ott volt kiegészítésképpen, de nem volt benne semmi tudatosság, hogy futottam, leszámítva persze azt, hogy próbáltam meghatározott távokat vagy éppen időket futni. Ezen kívül azonban sem a pulzus nem érdekelt, sem a tempó különösebben. Jó persze, gyarló az ember, próbáltam folyamatosan 6 perc alatt lenni átlagban 🙂

Két hónapja ezen a téren is új útra léptem. Nem nagyon kell bemutatni Moós Gergőt senkinek szerintem (ha mégis, akkor irány a www.dagadtkocsog.hu oldal). Gergővel március közepe óta dolgozunk együtt. A számok alapján szemmel látható az előre lépés, nyilván érzem fizikailag is, hogy sokkal jobban vagyok. Az a típusú hobbi sportoló vagyok, aki igyekszik tudatosan sportolni, mert még sokáig szeretném csinálni és nem kicsinálni magam. Ismerem a korlátaimat, nem hajszolom a távot vagy az időt. Tudom, hogy a betett munkának meglesz az eredménye, ennek megfelelően Gergő minden tanácsát elfogadva és megfogadva hajtom végre az edzéseket, még akkor is, amikor azt gondolom, hogy nagyon lassan futok vagy éppen egyáltalán nem érzem megterhelőnek. 1.5 hónap után futottam egy tesztet: ugyanakkora távot, mint az első napokban. 6 ütéssel volt alacsonyabb az átlagpulzusom és majd 40 mp-el az átlagsebességem. Van még kérdés?

Versenyek tekintetében készülök egy kis meglepetéssel saját magam és az olvasóim számára is, erről részletesebben majd az év második felében írok. Természetesen a versenyeket is a felkészülésnek rendelünk alá, fő cél a Spartan Race Trifecta és az év végén egy jó FM Siófokon, a célidőt egyelőre jótékony homály fedi 🙂

1 hét kényszerpihenő (két oldali középfültő-gyulladás) után hétfő – kedden térek vissza a sporthoz, egyébként nem is volt olyan rossz ez az 1 hét relax. Már amennyire az volt. Mindenesetre óriási pozitívum, hogy mindössze 0.5 jött vissza rám, tehát most 107.2 kg körül vagyok. Legyen ez a kiindulási pont. Ezen a téren továbbra is cél Karácsonyig lemenni 90 kg környékére.

Az elmúlt időszakban három nagyobb esemény volt, amin részt vettem. Az egyik a -most már szép emlékű-  Spartan Race Praha Sprint, a másik pedig az EU12 futás, utolsóként pedig említeném a Tour de Tisza tó bringakört. Alább néhány kép ezekről.

Egyébként megyek tovább a kijelölt úton, nem tud letéríteni senki. Vannak világos célok, vannak, akik segítenek az úton, mi állhat hát elém?

received_1146445368720160

 

13170040_1132114980142694_1074195975_o

13225114_1132114996809359_1734827052_o

SR_Praha

received_1146445372053493

Tour de Tisza tó

13178929_1073877952650616_5920418462322939686_n

13130938_1073877919317286_1561851739319099895_o

 

EU 12 futás

2016_0017_11_2590_53

2016_0017_11_2591_53

2016_0017_28_1068_53

2016_0017_20_1500_53

 

Fűzz hozzá véleményt!